Megérkezett Androidra és iOS-re a Facebook sötét módja

facebook-dark-mode-cover

Egy ideje már tudtuk, hogy a Facebook applikáció is idővel megkapja a sötét módot. Az újítást a legutóbbi frissítés elhozta minden felhasználó számára. Mutatjuk, hogyan tudjátok bekapcsolni.

Egyeseknél korábban rövid időre már elérhetővé vált a Facebook sötét módja, aztán eltűnt a beállítások közül. Most viszont egységesen mindenkinél aktiválta a Facebook a funkciót. Tehát az Android és iOS felhasználók is egyaránt be tudják kapcsolni. Már egy ideje teszteli a Facebook az említett beállítási lehetőséget, eddig kellett várnunk rá.

A bekapcsolásához a Beállítások és adatvédelem” menüpontba kell belépnünk, ezt követően már rögtön látjuk is a “Sötét mód” opciót. Itt három lehetőség közül választhatunk, természetesen adott a be/ki kapcsolás, valamint van még egy harmadik lehetőség, a rendszerbeállítások használata. Ez azt jelenti, hogy készülékünkhöz igazítja a sötét mód ki és be kapcsolását, vagyis ha a telefonunk rendszerbeállításain keresztül kapcsoljuk be a sötét módot akkor a Facebook applikációban is bekapcsol.

Az elmúlt időszakban több nagyon népszerű alkalmazás is megkapta a sötét módot. Ilyenek például az Instagram, Google Térkép, Google böngésző. Úgy tűnik a Facebook-kal azért nem siették el a dolgot, de mint szokták mondani, jobb később mint soha.