Megszűnik a támogatás a Samsung első okosórájára

wtahc

A dél-koreai cég telefonok és okos eszközök területén is hosszú távon biztosít frissítéseket felhasználóinka. Most viszont az egyik készüléknél egy korszak lezárul.

INLOCK

A Samsung az első okosóráját még 2013-ban dobta piacra, Samsung Gear néven. A készülék nyolc éven keresztül kapott szoftveres támogatást. 2021.augusztus 5-én viszont a cég megszünteti a Galaxy Store szolgáltatások támogatottságát a készüléken.

A dél-koreai cég egy közleményt adott ki, amiben az szerepel, hogy mindenképpen le kell frissíteniük Tizen rendszerre a készüléket a felhasználóknak. Ez azért érdekes, mert valószínűleg még mindig annyi ember használja az okosórát, hogy érdemes volt kiadni egy ilyen tájékoztatást.

Érdekesség még, hogy a cég idén jelentette be, hogy az új okosórái (Samsung Galaxy Watch 4/ Classic) Wear OS-t fognak megkapni. Tehát éppen a Tizen rendszert cserélik le.

gear

A Samsung Gear okosóra a maga idejében sikernek számított. A mai készülékekkel ellentétben rendelkezett egy 1,9 MP-es kamerával is. A kijelző egy 1,63 colos Super AMOLED kijelző volt. Hangszóró is volt a készülékbe építve, tehát zenét is lehetett lejátszani róla. Azt mindenképpen meg kell jegyeznünk az órával kapcsolatban, hogy egy igazi kuriózumnak számít.


Forrás