Az elmúlt hetekben igen sok információ, kép és még egy videó is kiszivárgott az idei évre tervezett Galaxy J5 (2017) mobiltelefonról. A látottak alapján igazán gyönyörű készülékre számíthatunk, de ezt a széria nagyobb tagja a J7 (2017) is elmondhatja magáról.
A Galaxy J5 (2017) megjelenítője 720p felbontású 5,2 hüvelykes Super AMOLED panel lesz, ami mellé 1,6 GHz órajelű okta-core processzort és 2 GB RAM-ot kapunk. Az előlapon és a hátlapon is egy-egy 13 megapixeles kamera kap majd helyet, melyek mindkét oldalon, tehát elől is rendelkeznek majd vakuval, ennek köszönhetően sötétben is készíthetünk majd szelfiket. A teljesen fémből készült házban egy 3000 mAh-s akkumulátor kap helyet. A készülék Android Nougat rendszerrel érkezik és nem marad el a dual sim támogatás sem, vagyis akinek erre van szüksége az ezúttal sem marad dupla sim kártyás J5 nélkül.
Egyenlőre még kérdéses volt a mobil pontos megjelenésének dátuma, de a fent látható kép alapján ami egy külföldi oldalról származik, úgy tűnik, hogy még ebben a hónapban, pontosabban június 22-én már elérhető lesz a készülék. Mivel a kép egy Német oldalról való ezért nagy a valószínűsége, hogy akkortól Európa szerte beszerezhetjük az újdonságot, de azért pár napos csúszásokra biztosan számíthatunk.
Ne feledjük, hogy ez még nem garancia arra, hogy valóban megvásárolható lesz a hónap végén a modell, nem árt megvárni a hivatalos Samsung bejelentés sem. Az árazás terén 279 eurót kell majd félretennünk, ez kb. 85 ezer forintnak felel meg, melyre még számolnunk kell a helyi adókkal is, ez által az sem kizárt, hogy hazánkban 100 ezer forint felett lesz az ára.