Napokon belül eltűnnek a hívásrögzítő alkalmazások a Play Áruházból

google

Hamarosan sokan szomorúak lehetnek azok, akik használnak hívásrögzítő alkalmazást, hiszen a Google bejelentette, hogy napokon belül letörli a Play Áruházból ezeket az alkalmazásokat.

crypto50

A mai világ egyre jobban abba a pontba kezd elindulna, hogy az adatainkat minél jobban megvédjük, vagy a cégek megvédjék nekünk. A nagy vállalatok közül a Google is ebbe az irányba szeretné terelni a dolgot, hogy sokkal nagyobb biztonságban legyenek a felhasználói adatok (persze ettől függetlenül saját tevékenységéhez ő használja az adatainkat.)

A forrás kiemeli, hogy már az Android 10 rendszer óta élnek ezek a törekvések a cég életben, hiszen ettől a rendszertől alap méretezetten nem lehet használni hívásrögzítő funkciókat.

Ezt a vonalat tovább folytatva úgy döntöttek, hogy május 11-től új irányelveket vezetnek be azokra a harmadik féltől származó alkalmazásokra, amik letölthetőek a Play Áruházból.

A Google azért lépi meg ezt a lépést, mert így javul az adatvédelmi biztonság, emellett nem tudják külön szabályozni ezeket, hiszen annyira eltérőek a szabályozások országonként.

A Pixel és Xiaomi mobiltelefonoknál állítólag ez natív hívásrögzítési funkciónak tekinthető, így ott marad a lehetőség. Emellett a Samsung okostelefonoknál is letölthető még működő alkalmazás, hiszen ott van a Galaxy Store, ahol számos ilyen alkalmazás érhető el.


Forrás