Nehéz dolga lesz a Huawei-nek a Google nélkül

A Huawei és az Egyesült Államok kapcsolata továbbra sem rendeződött. Az amerikai kormány újabb 90 napos haladékot adott a kínai cégnek, de a májusban tiltólistára tett 68 Huawei leányvállalat mellé még 46-ot hozzácsatoltak. Annak ellenére, hogy Trump a G20 csúcstalálkozót követő interjúban felmentette a Huaweit a szankciók alól, nem történt semmi előrelépés, sőt csak rosszabb lett a helyzet.

REVO2

Összesen a világ 25 országából vannak már az “Entity Listen” a Huawei leányvállalatai, de a magyar Huawei Technologies Hungary Kft. egyelőre még nem található rajta. Szerencsére a kínaiak második alkalommal is megkapták a 90 napos engedélyt és a korábban megkezdett együttműködéseket az amerikai cégekkel tovább folytathatják. Minden marad tehát a megszokott kerékvágásban, továbbra is Android rendszerrel jönnek a Huawei mobilok és a gyártás során sem lesz semmi akadály licencproblémák miatt.

A Huawei Magyarország közleménye a történtek után:

„A Huawei ellenzi az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériumának döntését, melynek következtében további 46 Huawei-leányvállalatot helyezett az úgynevezett Entity List-re. Nyilvánvaló, hogy a döntés mögött politikai motivációk állnak, melyek nincsenek összefüggésben a nemzetbiztonsággal. Az intézkedés sérti a szabadpiaci verseny alapelveit, és nem szolgálja egyik fél – beleértve az Egyesült Államok vállalatainak érdekeit – sem. A Huawei üzleti tevékenységének elnyomását célzó törekvések nem fogják technológiai vezető szerephez juttatni az Egyesült Államokat. A vállalat ezúton felszólítja az Egyesült Államok kormányát, hogy hagyjon fel a hónapok óta tartó igazságtalan eljárással, és távolítsa el a Huawei-t az Entity List-ről.

A Temporary General License, vagyis a Huawei-re vonatkozó felfüggesztés meghosszabbítása nem változtat azon a tényen, hogy a vállalatot igazságtalan intézkedések sorozata éri. A tegnapi döntés nem lesz számottevő hatással a Huawei üzleti tevékenységére, a vállalat továbbra is arra összpontosít, hogy a lehető legjobb minőségű termékeket és szolgáltatásokat biztosítsa fogyasztói számára világszerte.”

Van aki szerint elbukhat a Huawei

A gond akkor kezdődik, ha az USA az újabb 90 napos haladék után úgy dönt, hogy nem adnak több engedélyt. A Huawei persze megpróbál felkészülni a Google-lel való szakításra ezért bemutatta saját rendszerét a HarmonyOS-t, amit csak akkor vetnének be, ha tényleg nincs más út. Ebben az esetben viszont jelentősen megtorpanna a kínai vállalat növekedése, főleg a világ többi piacán. A Counterpoint egyik elemzője szerint a rendszer viszonylag gyorsan terjedne, mivel nem csak telefonokra, hanem rengeteg más eszközre is telepíthető. Az előzetes becslések szerint 2020 végére (a Hongmeng) akár 5 százalékon is lehet Kínában, még a világ többi országában a készülékek 2 százalékán futna a HarmonyOS.

usa-chinaItt viszont nem esik szó az okostelefonokról. A HarmonyOS bevezetését követően ugyanis jelentősen visszaesne a Huawei. A Forbes úgy véli, a Huawei alábecsüli a helyzetet és sokkal nagyobb hatással lehet a licenc engedélyek visszavonása a kínai cégre. Ezzel kapcsolatban Ted Bauman, a Banyan Hill Publishing vezető kutatóanalitikusa és közgazdásza fejtette ki véleményét:

„A Huawei egy elektronikai eszközöket gyártó vállalat, ami mist kezdte el a fejlesztését egy olyan operációs rendszernek, ami alternatívaként szolgálhat a Google Android rendszerének kiváltására. A Google viszont egy összetett vállalat, ami sok területen jelen van és szinte megkerülhetetlen a piacon. A felhőalapú számítástechnika egyre fontosabb szereplője és számos bevételi forrása van, ami nagy segítség lehet bármilyen ár háborúban a Huawei-el szemben. Ha a Huawei saját operációs rendszerét használná, azzal gyakorlatilag átadná a piacot a Google és az Apple számára, és onnantól kezdve csak a hazai piacra fókuszálna, illetve az alacsonyabb bevétellel kecsegtető ázsiai és afrikai országokra.”

Bauman tehát úgy véli, a Huawei-nek továbbra is együtt kell működnie a Google-lel, különben elfelejthetik a Kínától nyugatra eső piacokat. A gond itt mondjuk nem a keresőóriással van, hanem az USA vezetésével. Nehéz lenne megmondani miként alakul majd a Huawei jövője, azt viszont minden hozzáértő leszögezni, hogy senki sem járna jól ha a Huawei átállna a HarmonyOS-re.

FORRÁSgizchina
MEGOSZTÁS
PR cikkekkel, linképítéssel kapcsolatban keress az info@gsmring.hu e-mail címen.

1 hozzászólás

Comments are closed.