Renderképeken a Samsung Galaxy Watch Active 4

wtahc

Már egy ideje hallani lehet arról, hogy érkeznek az új Samsung Galaxy Watch Active okosórák. Most az első renderképek is megérkeztek a modellről.

INLOCK

A Samsung pár éve elindította az Active sorozatot is a sima Watch mellett. Ebből a jelenleg kapható legújabb okosóra a Samsung Galaxy Watch Active 2. A Samsung kihagyja a 3-as kiadást, mivel a Watch szériáról már megjelent a Samsung Galaxy Watch 3, így nem akarják, hogy az emberek összekeverjék őket az újdonsággal.

Az új okosóra a pletykák szerint augusztusban jelenhet majd meg a Watch 4-es szériával. A képeken jól látható, hogy eltér a dizájn az elődmodelltől. Megszűnik a lekerekített kijelző, ezt egy lapos váltja fel. Ez a karcok szempontjából előnyös lehet, mivel kevésbé sérülhet az óra. Az aktív tekerhető lünetta pedig ismét lemarad, megmarad a másik sorozat sajátossága.

active 4

A két oldalsó gomb alakja is változik, ezek négyzet alakúak lesznek. A képekből arra is tudunk következtethetni, hogy a szíjak is megváltoznak, egyedi Samsung szíjakat használhat a dél-koreai nagyvállalat.

Az eddig ismert adtok alapján kétféle méretben érkezhet meg: 40 mm-es és 44 mm-es. Anyaghasználat tekintetében pedig érkezhet alumínium és rozsdamentes acél kiadás is. Színek tekintetében a render képek alapján érkezhet fekete, zöld, arany és szürke. Hivatalos árazásról még nincs információnk.

Forrás