Renderképeken látható a hamarosan érkező Samsung Galaxy A40

A Samsung Galaxy A széria a múlt hónapban három telefonnal is bővült, illetve tegnap is gyarapodott egy készülékkel a termékcsalád, a jövőhónapban pedig ismét három mobillal gyarapodhat a sorozat, ezek közül az egyik esélyes a Galaxy A40 lesz.


A Galaxy A50, A30 és A10 után tegnap megismerkedhettünk a Galaxy A20-al is, de egy Twitter bejegyzés szerint április 10-én újfent három eszközzel gazdagodik a Galaxy A széria választéka. Az elmúlt időszakban elég sokat hallottunk már a Galaxy A90-ről, de a Galaxy A60 és A70-ről is tudtunk meg pár apróbb részletet. Szóban jött a Galaxy A40 is, melyről winfuture oldalán most renderképek láttak napvilágot, így feltételezhetően ő lesz az egyik befutó a háromból, áprilisban.

A kiszivárgott képeknek köszönhetően minden oldalról megtekinthetjük a Galaxy A40-et. Láthatóan a Infinity U kijelzővel debütál majd a modell, a megjelenítőt pedig vékony kávák szegélyezik. A hátlapon van az ujjlenyomat olvasó, mellette kettő kamera kap helyet.

A másik képnek köszönhetően megtudtuk, hogy lesz 3,5 mm-es jack csatlakozó is a Galaxy A40-en, illetve USB-C csatlakozón keresztül tudjuk majd tölteni. Ami a hardverspecifikációkat illeti, a Geekbench szerint 5,7 hüvelykes kijelzővel rendelkezik az A40, a benne lévő lapkakészlet Exynos 7885 lesz, a rendszermemória pedig 4 GB. Mást nem tudunk a Galaxy A40-ről, ugyan a fenteik alapján semmi újat nem hoz a masina, de az áprilisi bemutatót mindenképpen várjuk, mivel az A90-ről elég érdekes híreket hallani.

forrás: winfuture

MEGOSZTÁS
Mindig is érdekeltek a mobiltelefonok, 2016-ban kezdtem el saját oldalam, azóta naponta írok a számomra is érdekes tartalmakról.