Shoelace néven új közösségi hálózatot indít a Google

A Google nem igazán alkotott maradandót a közösségi hálózatok terén. A 2011-ben a Facebook kihívójaként indult Google+ idén áprilisban szűnt meg. Talán ők is belátták, hogy ebben a formában nem igazán tudnak versenyezni a Facebookal, ezért egy kicsit más vonalon próbálkoznak a Shoelace-el.


A Shoelace nem az egész világot behálózó közösségi platform akar lenni, hanem adott területekre fókuszálna. Célja, hogy a hasonló érdeklődési körű, az egymáshoz közel élő, egy környéken lakó embereket összehozza. Egy adott témában, a Shoelace hálózatán keresztül könnyedén lehet majd közös programokat szervezni. Ha például lesz egy koncert, de nincs kedved egyedül menni akkor kereshetsz partnereket az ismerőseid között vagy akár olyanok között is akik nem az ismerőseid.google-shoelace-first-impressions

A keresőóriás már teszteli is a Shoelace-t, de egyelőre még csak a New Yorkban élők tudják kipróbálni. A tervek szerint azonban Androidra és iOS-re is elérhető lesz a platform világszerte. Az ötlet egyébként jó, hasonlóval már mások is próbálkoztak, de egyik sem lett igazán sikeres. Úgy kell elképzelni mint amikor egy Facebook eseményt szervezünk, csak itt sokkal több opció áll rendelkezésünkre.google-shoelace-programok

Valószínű inkább a nagyobb városokban tud elérni sikereket vele a Google, kisebb településeken és falukban ahol nincsenek rendezvények nem igazán fogják használni. Mindenesetre ha egy olyan városba költözik valaki ahol nincsenek ismerősek, könnyen új barátokra tehet majd szert a Shoelace-en keresztül szervezett közös programok révén.Google-Shoelace-az-új-közösségi-hálózat

A Google Buzz, a Google Friend Connect és a Google+ bukása tehát nem szegte kedvét a Google-nak, reméljük Shoelace-el sikerül valami maradandót, a közösséget építő hálózatot alkotniuk. Ha felkeltette érdeklődésed a dolog ezt az űrlapot kell kitöltened a korai hozzáféréshez és amint szélesebb körben is elterjed a platform, a Google küld egy értesítőt az e-mail címedre.

FORRÁSshoelace
MEGOSZTÁS
PR cikkekkel, linképítéssel kapcsolatban keress a [email protected] e-mail címen.