További részletek derültek ki az összecsukható Samsung mobilról

írta: remake

A Samsung összecsukható mobilját néhány szerencsés közelebből is megismerheti, ebben a hónapban zárt ajtók mögött San Francisco-ban, a Developers Conference-n.


A legfrissebb infók pedig azt sugallják jövő év elején kezdődik a telefon értékesítése. A jelentés szerint a Galaxy F (Foldable, azaz összecsukható) lesz a neve és SM-F900U valamint SM-F900N modellszámokon kerül majd forgalomba a kiválasztott piacokon, amik Ázsia, Európa és Amerika lesznek. Az USA-ban egy rövidebb tesztidőszakon esik át a készülék, erre főként a F900USQU0ARJ5 buildszámú szoftver miatt lesz szükség.A mobil egyedi Android UI-t futtat, amit a Google-al együttműködve fejlesztett ki a dél-koreai gyártó. A specifikációkat homály fedi, de valószínűleg a még be nem mutatott új Snapdragon vagy Exynos lapkákat találjuk majd az eszközben. Egyetlen megerősített adat a hardveres összetevőket illetően az 512 GB-os tárhely, már csak ebből adódóan sem csoda, hogy az elemzők közel 2000 dolláros árcédulát jósolnak az újdonságnak.

forrás: gsmarena