Úton van az új Honor tablet

honor

A kínai vállalat hamarosan hivatalosan is bemutathatja a legújabb generációs táblagépét, Honor Tab X8 néven. Mutatjuk, hogy mit tudunk eddig róla.

A Honor még a tavalyi évben mutatta be a Honor Tab X7 készüléket, aminek a hírek szerint hamarosan megjelenhet az utód modellje Honor Tab X8 néven.

Ahogyan az előd modell is, minden bizonnyal csak az ázsiai régióban kerül majd forgalomba, de persze ez nem biztos, így akkor fogunk több mindent megtudni erről, ha megjelenik a termék.

A Honor Tab X8, egy a napokban megjelent szivárgás szerint hardveresen egy MediaTek Heli G80-as lapkát kaphat meg, így már előre leszögezhetjük, hogy a középkategóriában fog versenybe szállni a tablet.

A kijelző felbontása FHD+ lesz majd, de azt nem tudni, hogy mekkora mérettel fog rendelkezni. Ha az előd modellből indulunk ki, akkor ez is 8 colos lesz majd, vagy legalább mindenképpen 10 col alatti.

A Honor Tab X7 3GB RAM-mal volt felszerelve és minimum 32 GB belső tárhellyel, így minden bizonnyal az utód modellnél is hasonló lesz a felállás, reményeink szerint szoftveresen pedig Android 12-es rendszer futhat majd rajta. Az akkumulátor kapacitás maradhat 5100 mAh-es, ha a méret is marad. Ezek persze még csak találgatások, így, ha több információt megtudunk majd a készülékről megosztjuk majd veletek.


Forrás