Vakmerő dizájnnal jöhet a Xiaomi Mi Mix 2s

Úgy tűnik a legtöbb mobilgyártó a 2017-es évben szakadt el leginkább a káváktól, viszont a Xiaomi ezt már előző év novemberében megtette a Mi Mix-el. Akkora volt a siker, hogy a folytatás sem maradt el, de kicsit csalódnunk kellett, hiszen a készülék és az akkumulátor is kisebb lett. Nem beszélve arról, hogy az alsó káva is megmaradt.


A múlt héten halhattunk először a Mi Mix 2s okostelefonról, ami a kiszivárgott képek alapján az iPhone X-hez hasonló kijelzőt kapott volna. Később azonban kiderült, hogy egy kamu képpel volt dolgunk, viszont a készülék megjelenésére egyre nagyobb esély. Most egy újabb felvétel szivárgott ki, azért megjegyezném, hogy a minőség alapján vannak kétségeim. Egy teljesen új, eddig még egyik gyártó által sem használt megoldást alkalmazna a Xiaomi. Ami bár elsőre furcsának látszik, de az Apple két félszigete után miért ne lehetne?A jobb felső sarokban egy minimális kivágás látható, itt kapna helyet az előlapi kamera. A felül keletkezett keskenyebb sáv pedig tökéletes az értesítések számára. Elég merész formaterv, mindenesetre szerintem aki minél nagyobb képernyő test aránnyal rendelkező Androidos csúcsmobilt szeretne venni, jó döntés lehet a Mi Mix 2s, feltéve ha valóban megjelenik.