A Galaxy J3 (2017) akkumulátorának teljesítményéről árulkodik az FCC

Korábban már futottak be információk a Galaxy J3 (2017) készüléket illetően, így azt már tudhatjuk, hogy 5 hüvelykes megjelenítővel fog érkezni a Samsung egyik népszerű készülékének következő generációja. Az 5″ panel mögé Exynos 7570 rendszerchipet kapunk majd, ez önmagában 4 db 1,4 GHz órajelen működő magot jelent. A rendszermemória 2 GB, az alkalmazások és más egyéb média tárolásra pedig 16 GB áll rendelkezésünkre, ami valószínűleg további bővíthető lesz, valamint egy 12 megapixeles hátlapi és egy 5 megapixeles előlapi kamera kap majd helyet a mobilon.

galaxy-j3-2017-fcc-accucapaciteit

Mivel az eszköz lefutott egy újabb kört aminek köszönhetően egy lépéssel közelebb került a megjelenéshez, így most egy újabb információval lettünk gazdagabbak az akkumulátor terén. Eddig az a hír járta, hogy 2600 mAh-s akkumulátorral fog a készülék érkezni, de most az FCC-nek köszönhetően úgy tűnik, hogy egy ennél kisebb, 2400 mAh-s telepre kell számítanunk. Persze az információt még ne tekintsük hivatalosnak a bejelentésig, sajnos az utóbbiról egyenlőre még semmit nem tudni, de remélhetőleg még nyáron megtörténik majd.

 

MEGOSZTÁS