A Motorola RAZR 2 is egy túlárazott középkategóriás mobil lesz

Nagyon kiábrándító hírek érkeztek a Motorola RAZR 2019 folytatásáról, ezek alapján nagyon úgy tűnik, hogy a gyártó nem tanult a korábbiakból.


Tavaly novemberben mutatta be a Motorola az első összecsukható telefonját a RAZR 2019-et. A RAZR sorozatot újraélesztő készülék volt az első olyan összecsukható okostelefon, ami a régi idők kagyló formáját elevenítette fel. Pár hónapra rá a Samsung is előállt saját hasonló készülékével ami a Galaxy Z Flip néven érkezett, és a RAZR 2019-el ellentétben nem egy középkategóriás lapkával, hanem Snapdragon 855+ processzor jött. A RAZR-t többek között ezért is bírálták sokan. A bejelentést követően sokat kellett rá várnunk és időközben a benne lévő Snapdragon 710 egy picit elavult lett. Ami még nem is lenne olyan nagy probléma, de ez mellett a gyártó méregdrágán is árulta a RAZR-t, így nem nagy karriert futott be.

razr-2-2

Most az XDA-Developers részére egy névtelen forrás eljuttatta az állítólagos Motorola RAZR 2 hardver specifikációinak egy részét. Ezek szerint a XT2071-4 modellszámon futó eszköz lesz a RAZR 2. Kiderült, hogy milyen processzor kerül majd a készülékbe és azt kell, hogy mondjuk ezúttal is spórolnak a chipen. Mivel ha jók az XDA részére eljuttatott információk, akkor Snapdragon 765 CPU-t találunk majd benne.

Ezen kívül megtudtuk azt is, hogy 8 GB RAM és 256 GB-os tároló lapul majd a RAZR 2-ben. Kiderült az is, hogy 2845 mAh-s akkumulátor lesz a burkolat alatt, ami fejlődés az első generációhoz képest, de még mindig jóval kisebb, mint amit a Z Flip kapott. A bemutatóval kapcsolatban még semmi hír sem érkezett, illetve a RAZR 2 elnevezés sem biztos, az sincs kizárva, hogy RAZR 2020 néven fog érkezni.