
A hamarosan debütáló Samsung Galaxy S22 sorozat most élő képeken tűnt fel, amin jól szemügyre vehetjük a készülékeket.
A dél-koreai cég, valamikor 2022 februárjában mutathatja be a Samsung Galaxy S22 sorozat tagjait, amiről kiszivárogtak az első render képek. Már nagyon sok információt tudhattunk meg a készülékekről, viszont eddig csupán a Samsung Galaxy S22 Ultra okostelefont láthattunk kiszivárgott élő képen, most pedig mindegyik modellt.
A képen jól látható, hogy az előd modellekhez képest a Samsung Galaxy S22 és Samsung Galaxy S22 Plus is fényes hátlapot kaphat meg, míg a legerősebb variáns maradhat a matt kialakításnál. Nem csak a hátlap, de a kamerakivágás is megváltozik, hiszen e szerint a kép szerint újra üveg lesz, nem fém.
A legerősebb modell kameraszigete változhat a legtöbbet, hiszen itt a készülékházba lesz süllyesztve az összes kamera, minimalista stílusban, ami nagy mérnöki teljesítmény lehet, hiszen a 10X-es optikai zoom-os lencsének és a 108 MP-es főszenzornak azért jelentősen nagy helyre van szüksége.
Azt is tudjuk már, hogy hardveresen milyen processzorokat kaphatnak a modellek, amik az eddigi évekhez hasonlóan, régiónként eltérő lapkát használhatnak. A két csúcshardver az Exynos 2200 és a Snapdragon 8Gen1 SoC lesz.
A kompakt készülékeket kedvelőinek, egy jó árazás esetén, nagyon jó választás lehet a Samsung Galaxy S22 készülék, hiszen ez mindösszesen 6,06 colos lehet. A pontos megjelenésről és az értékesítési időszak kezdetéről nincs hír, sem a hivatalos árazásról sem.
Forrás