Eltűnik Magyarországról az Extreme Digital

Az egyik legnagyobb online kereskedő Magyarországon napokon belül eltűnik és egy másik cég veszi át a helyét. Mutatjuk a részleteket.

crypto50

Magyarországon az utóbbi 20 év domináló online vállalata az Extreme Digital volt, amit 24 éve alapítottak. 2019-ben aztán az Emag felvásárolta a céget, azóta egy közös kooperációban működtek, tehát futott egyszerre mindkét üzlet. Ez most május 2-től megváltozik, ugyanis eltűnik az Extreme Digital.

Ha valaki figyelmesen járta a plázákat, akkor észrevehette, hogy 2020 után a volt Extreme Digital boltokon is feltűnt az Emag márkajelzés is egyidejűleg. Most viszont az összes üzletben ez lesz, tehát a régi Extreme Digital boltok helyét átveszi az Emag.

Ezt a cég hivatalos oldalán is hirdetik, tehát május 2-től már a weboldalakat is átveszi a román cég, vagyis, ha az oldalra kattintasz akkor átirányít téged a link ez Emag honlapjára.

A váltással mindenki jól járhat, hiszen a cég oldalain mindig rengetegféle termék érhető el, emellett sokszor nagy kedvezményeket biztosítanak, valamint az alkalmazásuk is jól használható, emellett sokszor biztosítanak kuponokat a felhasználókat. A csomagokat is könnyen átlehet venni az Emag Box-okban, amik már a vidéki településeken is elterjedtek.


Forrás