Jövőre érkezhet a Samsung első moduláris telefonja

A héten bemutatkozó Note 8-al, hosszú várakozást követően, végre megérkezik a Samsung első dupla kamerás csúcsmobilja, e mellett azért 2018-ra is várhatunk házon belüli újításokat a dél-koreai gyártótól.


A Note széria legújabb tagja két nap múlva fog bemutatkozni, ez után pedig a Samsung teljes erővel a Galaxy S9-re koncentrálhat. A debütálásra valószínűleg a következő év első negyedévének végén vagy a második elején lehet számítani. Egész hosszú időnek el kellett telni mire az első dual kamerás mobil megjelenése után a Samsung is piacra dobja a saját két kameramodulos mobilját. Több másik vonal is jelen van a mobiltelefonok világában, például a modularitás. Ha visszaemlékszünk akkor, tavaly az MWC-n az LG G5 volt az első ilyen telefon, ami akkoriban elég sok díjat is bezsebelt a show alkalmával. Sajnos ha valamivel bővíteni szerettük volna akkor le kellett szedni a modell alját, ahol az akkumulátor is tudtuk cserélni, ezért mondhatni minden alkalommal ki kellett kapcsolni egy kiegészítő csatlakoztatása alkalmával.

Ez után jött a Motorola Moto Z, amihez már a hátlapon elhelyezkedő mágneses csatlakozók segítségével tudtuk hozzákapcsolni a kiegészítőket. Ez utóbbi pedig bevált, mivel a felhasználók elégedettek voltak ezzel a megoldással. A legfrissebb pletykák szerint a Galaxy S9 is pontosan ehhez hasonló moduláris csatlakozóval fog rendelkezni. Tehát a Samsung várhatóan ezen a vonalon is elindul a közeljövőben. Mivel azért még elég messze van a bemutató, nem árt fenntartásokkal kezelni ezt az infót. Logikus lépés lenne egyébként, ez által duplán jól járna a gyártó, mivel az eladott tartozékok után is nőne a bevétele.