Kezdenek eltűnni a lájkok Facebookról

Az Instagram után a Facebookra is megérkezett az a fejlesztés, ami teszt jelleggel eltüntetni a lájkokat és más reakciókat. 

REVO2

Korábban már írtunk róla, hogy hamarosan eltűnhetnek a lájkok Facebookról, úgy tűnik Ausztráliában már élesben tesztelik is a funkciót. A Facebook azt reméli ettől az újítástól, hogy így az emberek nem fognak versenyezni a lájkokért, nem irigykednek egymásra és egy sokkal egészségesebb közeg alakul majd ki. Ha Ausztráliában pozitívak lesznek a visszajelzések akkor a világ többi országára is kiterjesztik a lájkok és videómegtekintések számának eltüntetését. A kommentek száma egyelőre marad, ebből azért lehet következtetni arra, hogy egy adott posztnak mekkora sikere van. A lájkokból és a többi reakcióból viszont csak annyit lehet látni, hogy “XY és mások” ebből nem derül ki, hogy a bejegyzés csak tíz vagy esetleg száz kedvelést kapott.

“Futtatunk egy limitált tesztet, amelyben elrejtjük a lájkok, reakciók és videómegtekintések számát a Facebookon. Minél több visszajelzést igyekszünk gyűjteni, hogy megértsük, ez a változtatás javítja-e a felhasználói élményt.” – nyilatkozta a Facebook szóvivője a TechCrunch-nak.

Az Instagramon már a nyár közepe óta tesztelik ezt a funkciót, de hozzánk még mindig nem érkezett meg. Akár az is lehet, hogy nem nyeri majd el a felhasználók tetszését a dolog és marad minden a régiben.

MEGOSZTÁS
PR cikkekkel, linképítéssel kapcsolatban keress a [email protected] e-mail címen.