Kigyulladt egy Note 9 az Egyesült Államokban

írta: odinsann

A New York-i tűzoltóság jelentése szerint egy Galaxy Note 9 lehet a ludas egy liftben kialakult tűzeset miatt.


A Galaxy Note 7-el történteket követően többen is elpártoltak a szériától, de persze akadtak olyanok is akik kitartottak a Samsung ceruzás mobilja mellett. A tavaly bemutatott Galaxy Note 8-ról semmi negatív hír nem futott be ezidáig, de ezt az idén nyáron debütáló Note 9 már nem mondhatja el magáról.

Az eset szeptember 3-án New York-ban történt, amikor is egy újdonsült Note 9 tulajdonos Diane Chung egy liftben utazott, Diane elmondása szerint telefonját pénztárcájában tartotta, azt pedig táskájában. Hirtelen arra lett figyelmes, hogy a táskából sűrű füst árad kifelé, ekkor belenyúlt és észlelte, hogy a telefonja ég de, azt nehezen tudta kivenni a táskájából, mivel több alkalommal is megégette a kezét.

Miután sikerült neki a táskából kivenni a készüléket és kijutott az akkor már füsttel elárasztott felvonóból, a telefont kirúgta a folyosóra ahol vízzel kellett leönteni, hogy ne égjen tovább. Diane Chung pert indított a Samsung ellen és kártérítést is kért, a Samsung azt állítja, hogy még nem kapott hasonló panaszt és vizsgálatot is indított az ügyben.

forrás: gizmochina