Renderképeken a Xiaomi 12 Lite

12 lite

A kínai vállalat hamarosan új készülékeket mutathat be a globális piacon, köztük a Xiaomi 12 Lite készüléket is, aminek renderképei szivárogtak ki. Mutatjuk a részleteket.

crypto50

A Xiaomi a 12-es sorozatot, még a tavalyi év végén mutatta be Kínában, de globálisan azóta sem kaphatóak a termékek, sőt be sem lettek mutatva. Minden bizonnyal valamikor a következő hónapokban érkezhetnek meg és ahogyan azt megszokhattuk, érkezik egy Lite verzió is a fő készülékek mellett, ezúttal Xiaomi 12 Lite néven.

A Lite készülékek a legtöbb esetben hasonlítanak az eredeti kiadásra és ez most sem lesz másképpen a kiszivárgott renderképek szerint.

xiaomi

Ami már kiderült, az az, hogy a készülék egy 6,55 colos OLED panelt kaphat meg, lekerekített kijelzővel a sarkokon. Ez azt jelenti, hogy nagyobb lesz a készülék, mint a sima modell, de hogy mennyire, azt a következő kép megmutatja nekünk.

A formavilág szinte megegyezik a hátlapon a Xiaomi 12-vel. Állítólag egy 64 MP-es Samsung ISOCELL GW3 főkamera dolgozhat majd a készülékben, mellé pedig egy ultraszéles látószögű és egy makró kamera társulhat.

Hardveresen Snapdragon 700 sorozatba tartozó chipet kaphat meg az okostelefon, a tippelők szerint Snapdragon 778G Plus-t.  A pontos árazásról és megjelenésről egyelőre nincs hír, de amint megtudunk valamit, azt megosztjuk veletek.


Forrás