A Geekbench már sokszor játszott közre abban, hogy megtudjuk olyan mobilok hardveres felépítését melyet még nem mutattak be, ilyen a most feltűnő modell is, ami a Galaxy A széria következő tagja lehet.
A benchmark alkalmazás weboldalán látottak alapján az SM-A750FN típusszámot kapta az eszköz, ami ebből adódóan az A szériában helyezkedhet el. Már az „A betű” is árulkodó jel lehet erre, továbbá a betű mögött lévő számok is, mivel a Galaxy A8 (2018) az SM-A730xx modellelnevezésű, elődje az A7 (2017) pedig az SM-A720xx típusszámú.
A fent látható kép szerint a kettő darab 2,2 GHz órajelű és hat 1,6 GHz-es maggal rendelkező Exynos 7885 lapkával fog érkezni a készülék, rendszermemóriája pedig 4 GB-os lesz. A hardveres felépítésről egyenlőre többet nem árult el a Geekbench. Ami a szoftvert illeti, Android 8.0 rendszer lehet a befutó.
Tekintettel arra, hogy Koreában a 4-es szám szerencsétlennek számít, valószínűleg ezért maradt ki az A740, még nem lehet tudni melyik mobilról van szó, mivel a Galaxy A9 is esélyes lehet, de az is előfordulhat, hogy egy újabb taggal bővíti a Samsung a Galaxy A8 sorozatot.
forrás: gsmarena