Újabb működésbeli probléma merült fel a OnePlus 5 mobilokkal kapcsolatban

Az idén debütált OnePlus 5 igen sok felhasználót elcsábított, de a lassan egy hónapja kereskedelmi forgalomban lévő készülék még mindig küzd pár apróbb hibával.


Több, kisebb malőr is követte a OnePlus 5 megjelenését, elsőként a tesztprogramok során elért eredmények miatt kellett magyarázkodnia a vállalatnak, de az optikai zoom-al kapcsolatos hiedelmek miatt is tiszta vizet kellett önteniük a pohárba. Pár héttel később pedig az úgy nevezett zselé hatásra panaszkodtak a felhasználók. Most egy újabb hibajelensége figyelt meg egy külföldi ügyfél, ez pedig akkor üti fel a fejét mikor a 911-es segélyhívó számot tárcsázzuk a készüléken. Ha beírjuk a számokat és elindítjuk a hívás akkor a telefon pár másodperc múlva újraindul, egyenlőre még nem tudni, hogy a helyi 112-es hívószám esetén is eképpen reagál a mobil, de sok külföldi országban csak ezen a számon kérhetünk segítséget, ezért nem árt elővigyázatosnak lenni ha elhagyjuk hazánkat és OnePlus 5 mobiltelefonnal rendelkezünk. Már a legnagyobb közösségi oldalra is feltöltöttek egy videót ezzel kapcsolatban, valamint több Reddit felhasználó is megerősítette a fent leírtakat.

A gyártó azt nyilatkozta a történtekkel kapcsolatban, hogy aki tapasztalja ezt a problémát az vegye fel velük a kapcsolatot a support@oneplus.net oldalukon keresztül. Remélhetőleg mihamarabb orvosolják ezt a rendellenességet, mivel adott esetben, életek is múlhatnak rajta.

Frissítve: A OnePlus egy szoftverfrissítést adott ki ami javítja a hibát, egyes régiókba később érkezhet.