Újra pletykákat hallani az Android O bejelentésével kapcsolatban

Az Android Police szerkesztője David Ruddock ismét egy twitter bejegyzésben írt az új Android rendszer megjelenésének időpontjáról.


Másfél hete a David Ruddick közzétett egy posztot miszerint augusztus második hetében fog debütálni az Android 8.0 verziószámú platformja. Mint azt már tudjuk, nem érkezett meg az új Android, majd David Ruddick a múlt hét végén ismételten tweetelt az újdonsággal kapcsolatban, melyben azt írta, hogy ismeretlen okokból egy kicsi késésre kell számítanunk. A fiatalember legújabb bejegyzése alapján augusztus 21-re várhatjuk az új OS pontos nevének bejelentését, persze ezt az információt jelenleg sem tudja semmivel megerősíteni. Ezen a napon ugyanis az Egyesült Államok területén teljes napfogyatkozás jelenségét figyelhetik majd meg az ott lakók, ami 100 évente egy alkalommal szokott megtörténni.

A szerkesztő szerint a kaliforniai Montain View településen egy helyi társaság azzal foglalatoskodik, hogy egy ezen a napon egy igazán látványos show-t készítsen elő a nagy napra amikor hivatalosan be fogják jelenteni az Android 8 nevét. Ha ez igaz, akkor (remélhetőleg) 1 hét múlva már azt is megtudhatjuk, hogy pontosan mikor is fog elérhetővé válni. Mint ahogy lenni szokott elsőként a Google Pixel és Nexus készülékein lesz elérhető, majd a különböző gyártók által végrehajtott testreszabásokat követően érkezik a többi mobilra, de erre még több hónapot várunk kell majd. David szerint forrása által kiszivárogtatott információkat lehetetlen ellenőrizni, ami ha valóban így is van, azért nem árt nekünk sem fenntartásokkal kezelni az új infókat.