Itt vannak a 2022-es év legértékesebb márkái

top 10

Minden évben készítenek egy listát arról, hogy az adott évben, kik a legértékesebb márkák a globális piacon. Mutatjuk a 2022-es listát.

crypto50

A globális chip hiányt és a pandémia időszakát minden vállalat megérezte, viszont így is akadtak olyanok, akik tovább tudtak fejlődni és újabb mérföldköveket elérni. A 2022-es év legértékesebb márkái rangsorban, az Apple áll egy kutató cég számításai szerint az élen.

Összesen 355,1 milliárd forint lehet a márka értéke, ami persze más kutató cégek számítása szerint más összegű is lehet, viszont ami biztos, hogy vezetik a rangsort. Ez köszönhető annak is, hogy a tavalyi évben elérték a 3 billió dolláros értéket, amit először ők tudtak véghez vinni és ezt követően további növekedésre voltak képesek.

apple

A második helyet az Amazon foglalja el, nem meglepő módon, amit a Google kereső óriás követ. A top 5-ös listába a Microsoft is befért, mögötte pedig a Walmart kapaszkodik.

A hatodik helyen a Samsung áll, aki a tavalyi évben rekord bevételeket tudott elérni és 5 százalékos növekedésre volt képes, a tavalyi évhez képest. Köszönhető ez a memória gyártásnak és az okostelefonok értékesítésének. A chip hiány ellenére tovább tudtak növekedni a globális okostelefon piacon és a piacvezető pozíciót is megtartották.

z flip 3

A top 10-es listában, némi meglepetésként a Huawei is szerepel, aki a kilencedik helyre ugrott fel a 21.helyről. Habár az okostelefon piacon drasztikusan visszaesett a kereslet a cégnél, a többi szektorban növekedést tudtak felmutatni. A leggyorsabban növekvő vállalatot is kiemelik, ami a TikTok lett. A tavalyi évben 215%-os növekedésre voltak képesek, ami egészen elképesztőnek mondható.


Forrás