Már félúton van a OnePlus 7 Pro 5G

A OnePlus 7 Pro 5G-ről már a OnePlus 7-es szériájának bemutatója előtt is hallottunk, a készülék azonban eddig még nem volt megvásárolható, de úgy tűnik, hogy ez hamarosan megváltozik.


A OnePlus 7 sorozattal május közepén ismerkedhettünk meg. Ugyan a gyártó már bemutatta az 5G változatot, de azt idáig nem tudtuk beszerezni. Most viszont úgy néz ki, hogy hamarosan felkerül a boltok polcaira a masina. A OnePlus 7 Pro 5G ugyanis a napokban a TENAA-nál, avagy a Kínai Hírközlési Hatóságnál járt, mint tudjuk ez elengedhetetlen ahhoz, hogy egy adott mobil kereskedelmi forgalomba kerüljön Kínában. Ez pedig előszele lehet annak, hogy heteken belül elérhetővé is válhat az eszköz. Már a OnePlus és a Spirit is megerősítette, hogy a 7 Pro 5G hamarosan bevezetésre kerül, de ezzel kapcsolatban további információkat nem árultak el. Tehát a megjelenési dátum és az árazás továbbra is kérdéses maradt.

oneplus-7-pro-5g

A TENAA oldalán még nem láthatóak a 7 Pro 5G hardverspecifikációi, de az eddigi információk alapján ugyanazokra a hardverekre számíthatunk, mint a OnePlus 7 Pro esetében, leszámítva a Qualcomm X50 modemet, ami ugye az 5G kapcsolatért felel. A fenti képek alapján dizájnbeli változás sem lesz, kivétel ez alól, a hátlapon lévő 5G logó, amit a OnePlus logó mellett láthatunk.

oneplus-7-pro-5g_2

A OnePlus 7 Pro 5G várhatóan 6,67 hüvelykes, 1440 x 3120 pixel felbontású megjelenítővel fog érkezni. A számítások elvégzéséért a 7 nanométeres Snapdragon 855 processzor felel. Ami a memóriakiosztást illeti, állítólag 8 és 12 GB RAM-mal és 128 vagy 256 GB-os tárolóval várhatjuk az 5G variánst. Hátlapján 48 megapixeles főkamerát, 8 megapixeles telefotó és egy 16 megapixeles ultraszéles látószögű szenzort találunk. Az előlapján pedig egy motorikusan kiemelkedő 16 megapixeles kamera kap majd helyet.

1 hozzászólás

Comments are closed.