Megújult S Pen-el és új funkciókkal jöhet a Note 9

írta: odinsann

Egyenlőre még nem tudni a Galaxy Note 9 megjelenésének pontos dátumát, de azt biztosra vehetjük, hogy az S9 duó után most ez lesz a következő csúcsmobilja a dél-koreai gyártónak.


A Samsung Galaxy Note 9-ről szóló pletykák továbbra sem fejeződnek be. Korábban hallhattunk arról, hogy a széria következő tagja előbb fog megjelenni mint a Galaxy Note 8 annak idején, vagyis még idén augusztus 23 előtt érkezhet. Azt egyenlőre nem tudni, hogy igaz-e ez a feltételezés, de az elmúlt napokban már szerzett is tanúsítványt a mobil ami annak az előjele, hogy valóban jó úton halad a fejlesztés. Most több információ is napvilágot látott az eszközzel kapcsolatban, persze ezek hitelessége azért még mindig megkérdőjelezhető.

A szóbeszéd szerint egy továbbfejlesztett új dizájnnal rendelkező S Pen-el érkezhet a készülék, sőt a hozzá tartozó ceruzában egy integrált mikrofon is helyet kaphat mellyel akár telefonálni is tudunk majd. Állítólag a Samsung gőzerővel dolgozik azon, hogy az Experience felület még kevesebb erőforrást igényeljen, valamint a Bixby 2.0 is a Note 9-nél debütálhat, melyet már a cég vezérigazgatója is megerősített. Szintúgy hallhattuk korábban azt, hogy a Note 9 képernyőbe integrált ujjlenyomat olvasóval fog rendelkezni, de sokan inkább a Galaxy S10-re tippelnek ezen a téren.

A Galaxy Note 7 visszahívását követően a Samsung biztosra ment, ezért a Note 8 nem mondhatta el magáról, hogy hatalmas akkumulátort kapott a maga 3300 milliamperórájával, ez pedig igen csak kevésnek bizonyult a felhasználók visszajelzési alapján is. Mivel az akkumulátor kapacitás a Galaxy S8/S8+ és Galaxy S9/S9+ modelleknél nem változott, ezért nem biztos, hogy a telep mérete nőni fog, de azért reménykedjünk a legjobbakban. Végül, de nem utolsó sorban, egy új színopcióról is csacsogtak, ez utóbbi pedig a egy barna árnyalat lehet.

Nehéz most megmondani, hogy a fent leírtak mennyire felelnek majd meg a valóságnak, de a következő hetekben biztosan sokat hallunk majd a Note 9-ről, így egy kicsit tisztulhat a kép az elhangozottakkal kapcsolatban.