Bosszantó hibával küzdenek a OnePlus Nord felhasználók

oneplus-nord-cover

Egy idegesítő hiba ütötte fel a fejét a OnePlus Nord telefonokon, ami miatt jelentősen nagy mértékben romlik a felhasználói élmény.

Az évente érkező csúcskategóriás telefonok mellett idén az OnePlus piacra dobott egy középkategóriás modellt is, ami július végén OnePlus Nord néven érkezett. A gyártó már akkor előrendelhetővé tette a készüléket amikor még nem is tudtuk, hogyan fog kinézni. Most pedig nagyon úgy néz ki, hogy nem egy jó vétel volt az egyébként középkategóriás létére elég drága telefon. Az első és egyben a legnagyobb pofon Zack Nelson (JerryRigEverything) tesztje volt, aki műanyag váza miatt könnyen elhajlította a készüléket, amiből egyből leszűrhettük, hogy nem egy strapabíró telefonról van szó. Ez miatt sokan is kritizálták a mobil, de most egy újabb hiba látott napvilágot, ami 163 ezer forintos telefonnál azért elég idegesítő lehet.

A felhasználók sorra panaszkodnak a legnagyobb fórumokon, hogy OnePlus Nord készülékükön folyamatosan megszakad a Bluetooth kapcsolat. A beszámolók szerint a párosítástól számított néhány percen belül jön elő ez a hiba, így zenét sem tudnak rajta hallgatni vagy headset-el sem tudják használni az eszközt. Egyik felhasználó szerint mikor 5 GHz-es WiFi hálózatra csatlakozik Nord mobiljával akkor nem áll fent ez a probléma, csak 2,4 GHz esetén.

oenplus-nord-1

Azt azért hozzá kell tenni, hogy nem a OnePlus Nord az első olyan telefonja a gyártónak ami hasonló problémákkal küzdött, annak idején ugyanis a OnePlus 5/5T-nél is tapasztaltak hasonlót a felhasználók. A OnePlus egyébként még nem kommentálta a felhasználók észrevételeit. Viszont a céget ismerve biztosak lehetünk benne, hogy rövid időn belül egy szoftverfrissítéssel orvosolni fogják a dolgot.