Képeken a Google legújabb okosóra szoftvere

wear os

A napokban néhány kiszivárgott képen nézhetjük meg azt, hogy hogyan is fog kinézni a Google legújabb okosóra szoftvere. Mutatjuk a részleteket.

crypto50

Az amerikai vállalat köztudottan az egyik legnagyobb szoftver gyártó cég, hiszen ők készítik az Android rendszert, valamint a Wear OS okosóra rendszert is, ami több okosórán is fut. Talán a köztudatba leginkább a tavalyi évben ért el, amikor is egy közös megállapodást kötöttek a Samsung céggel, ami egyúttal azt is jelentette, hogy a jövőben a Samsung Galaxy Watch okosórák ezzel a rendszerrel fognak érkezni.

Utóbbinak számos előnye van, hiszen a Play Áruházból a legtöbb alkalmazás letölthető, a fizetés is jobban megoldott, hiszen a Google Pay több országban támogatott, mint a Samsung Pay, valamint a fejlesztők számára is sokkal jobb terepet kínál ez a felület, mint például a Samsung saját fejlesztésű rendszere a Tizen.

A napokban új render képek tűntek fel, amin a Wear OS 3.0 látható, vagyis az, hogy hogyan is nézhet ki a számlap, valamint a Widget-ek. Természetesen azt meg kell jegyezni, hogy a kiszivárgott elemek különbözőek, mint amit a Samsung készülékein láthatunk, hiszen ott One UI fut az órákon, csak úgy, mint az okostelefonokon.

Minden bizonnyal a kiszivárgott képek, azt mutatják meg, hogy hogyan is fog kinézni a felület a közelgő Google Pixel Watch okosórán. A forrás linken több képet is láthattok a megjelenésről.


Forrás